| 1 | Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt: Itt vagyok. |
| 2 | Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! |
| 3 | Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. |
| 4 | A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. |
| 5 | Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. |
| 6 | Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. |
| 7 | De Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő pedig felelt: Itt vagyok, fiam. A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány? |
| 8 | Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. |
| 9 | Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. |
| 10 | De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát, |
| 11 | kiáltott neki az ÚR angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. |
| 12 | Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. |
| 13 | Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. |
| 14 | Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés. |
| 15 | Az ÚR angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, |
| 16 | és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, |
| 17 | azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, |
| 18 | és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra. |
| 19 | Ezután Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és együtt elmentek Beérsebába. Ábrahám továbbra is Beérsebában lakott. |
| 20 | Ezek után ezt a hírt vitték Ábrahámnak: Milká is szült fiúkat öcsédnek, Náhórnak: |
| 21 | Úcot, az elsőszülöttjét, Búzt, annak öccsét, és Kemúélt, Arám atyját, |
| 22 | továbbá Keszedet, Hazót és Pildást, Jidláfot és Betúélt. |
| 23 | Betúél nemzette Rebekát. Ezt a nyolcat szülte Milká Náhórnak, Ábrahám öccsének. |
| 24 | Reúmá nevű másodfelesége is szült neki: Tebahot, Gahamot, Tahast és Maakát. |