| 1 | Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek. |
| 2 | Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek. |
| 3 | Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. |
| 4 | Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. |
| 5 | Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is, |
| 6 | akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt: jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak, |
| 7 | mert azért a névért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól. |
| 8 | Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársakká legyünk az igazságban. |
| 9 | Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket. |
| 10 | Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből. |
| 11 | Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent. |
| 12 | Demetriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz. |
| 13 | Sok írnivalóm volna még számodra, de nem akarok neked tintával és tollal írni; |
| 14 | remélem azonban, hogy hamarosan meglátlak, és személyesen fogunk beszélni. |