| 1 | Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. |
| 2 | De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt. |
| 3 | Látta az ura, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. |
| 4 | Megnyerte József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. |
| 5 | Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt. |
| 6 | Ezért Józsefre bízta egész vagyonát, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. - Józsefnek szép termete és szép arca volt. |
| 7 | Ezek után az történt, hogy Józsefre szemet vetett urának a felesége, és ezt mondta: Hálj velem! |
| 8 | Ő azonban vonakodott, és azt felelte ura feleségének: Nézd, az én uramnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát. |
| 9 | Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! |
| 10 | Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem hallgatott rá, hogy mellé feküdjék, és vele legyen. |
| 11 | Egy napon az történt, hogy bement József a házba a munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt a házban. |
| 12 | Ekkor megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és kiszaladt. |
| 13 | Amikor az asszony látta, hogy kezében hagyta a ruháját, és kifutott, |
| 14 | összehívta háza népét, és ezt mondta nekik: Nézzétek, egy héber embert hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiáltottam. |
| 15 | Amikor meghallotta, hogy hangosan kiáltozni kezdek, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt, és kiszaladt. |
| 16 | Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura haza nem jött. |
| 17 | Akkor így beszélte el neki a dolgokat: Bejött hozzám a héber szolga, akit idehoztál hozzánk, hogy csúffá tegyen engem. |
| 18 | De amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, és kifutott. |
| 19 | Amikor az ura meghallotta feleségének a szavait, amelyeket neki mondott: Ilyen dolgokat tett velem a szolgád! - akkor haragra gerjedt. |
| 20 | Fogta Józsefet az ura, és abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait tartották fogva; ott volt börtönben. |
| 21 | De az ÚR Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt. |
| 22 | A börtönparancsnok Józsefre bízta mindazokat a foglyokat, akik a börtönben voltak, és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak. |
| 23 | A börtönparancsnoknak nem kellett törődnie semmivel, ami rá volt bízva, mert az ÚR Józseffel volt, és eredményessé tette az ÚR, amihez hozzáfogott. |