| 1 | Azután így szólt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: |
| 2 | Vedd számba Kehát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként és nagycsaládonként, |
| 3 | harmincévesektől fölfelé az ötvenévesekig minden hadkötelest, hogy munkát végezzenek a kijelentés sátránál. |
| 4 | Ez Kehát fiainak a tennivalója a kijelentés sátránál az igen szent dolgokkal: |
| 5 | Amikor elindul a tábor, menjen be Áron a fiaival, vegyék le a betakaró kárpitot, és fedjék be azzal a bizonyság ládáját. |
| 6 | Tegyenek arra delfinbőr takarót, terítsék le egy csupa kék bíborból készült ruhával, és dugják bele a rúdjait. |
| 7 | Az áldozati kenyerek asztalát is terítsék le kék bíborruhával, tegyék rá a tálakat, serpenyőket, kelyheket és italáldozati korsókat. Legyen rajta a szent kenyér is. |
| 8 | Terítsék le karmazsin fonálból készült ruhával, fedjék be delfinbőr takaróval, és dugják bele a rúdjait. |
| 9 | Azután vegyenek kék bíborruhát, és göngyöljék bele a lámpatartót és annak mécseseit, koppantóit, hamutartóit és minden olajosedényét, amelyből feltöltik. |
| 10 | Tegyék azt és egész fölszerelését delfinbőr takaróba, és tegyék a hordozórudakra. |
| 11 | Az aranyoltárra is terítsenek kék bíborruhát, takarják be delfinbőr takaróval, és dugják bele a rúdjait. |
| 12 | Szedjék össze az istentiszteleti edényeket mind, amelyeket a szentélyben használnak, tegyék kék bíborruhába, takarják be delfinbőr takaróval, és tegyék a hordozórudakra. |
| 13 | Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá piros bíborruhát. |
| 14 | Tegyék rá az egész hozzá tartozó fölszerelést, amellyel istentiszteletet végeznek: a szenesserpenyőket, villákat, lapátokat, hintőedényeket, az oltár egész fölszerelését, terítsenek rá delfinbőr takarót, és dugják bele a rúdjait. |
| 15 | Miután Áron és fiai elvégezték a szentélynek és a szentély egész fölszerelésének a letakarását a tábor elindulásakor, menjenek oda Kehát fiai, és ők vigyék azokat. De ne érintsék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak. Ezt kell vinniük Kehát fiainak a kijelentés sátrából. |
| 16 | Eleázárnak, Áron főpap fiának a gondjaira bízták a világításra való olajat, a jóillatú füstölőszereket, az állandó ételáldozatot és a fölkenésre való olajat. Rábízták az egész hajlékot és mindazt, ami ahhoz tartozik, a szentélyt és fölszerelését. |
| 17 | Azután így beszélt az ÚR Mózeshez és Áronhoz: |
| 18 | Ne engedjétek, hogy a keháti nemzetségek törzse kipusztuljon a léviták közül, |
| 19 | hanem úgy bánjatok velük, hogy éljenek, és ne haljanak meg, amikor közel mennek az igen szent dolgokhoz: Áron és fiai menjenek oda, és szabják meg mindegyiknek, hogy mit tegyen és mit vigyen. |
| 20 | Egy pillanatra se menjenek be, hogy megnézzék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak! |
| 21 | Azután így beszélt az ÚR Mózeshez: |
| 22 | Vedd számba Gérsón fiait is nagycsaládonként és nemzetségenként. |
| 23 | Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál. |
| 24 | Ez a gérsóni nemzetségek dolga, amit tenniük és vinniük kell: |
| 25 | Ők vigyék a hajlék sátorlapjait, a kijelentés sátrát, ennek a takaróját, a delfinbőr takarót, amely rajta van, a kijelentés sátrának a bejárati függönyét, |
| 26 | az udvar szőnyegfalait, a hajlékot és az oltárt körülvevő udvar kapubejáratának függönyét, ezeknek a köteleit és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Ők végezzék el mindazt, amit azokkal tenni kell. |
| 27 | Áronnak és fiainak a parancsa szerint történjék Gérsón fiainak minden tennivalója, mindaz, amit vinniük és tenniük kell. Bízzátok rájuk mindazt, amit vinniük kell. |
| 28 | Ez a gérsóni nemzetségek tennivalója a kijelentés sátra körül. Ítámárnak, Áron főpap fiának a parancsára végezzék kötelességüket. |
| 29 | Merári fiait is vedd számba nemzetségenként és nagycsaládonként. |
| 30 | Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál. |
| 31 | Ezt kell vinniük a kijelentés sátránál végzendő minden szolgálatukban: a hajlék deszkáit, reteszeit, oszlopait és talpait, |
| 32 | az udvart körülvevő oszlopokat, azok talpait, cövekeit és köteleit, és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Név szerint soroljátok föl a fölszerelést, amelyet vinniük kell. |
| 33 | Ez Merári fiai nemzetségeinek a tennivalója; a kijelentés sátránál végzendő egész szolgálatuk, Ítámárnak, Áron főpap fiának a parancsa szerint. |
| 34 | Mózes, Áron és a közösség fejedelmei számba vették Kehát fiait nemzetségenként és nagycsaládonként, |
| 35 | harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál. |
| 36 | Nemzetségeikből kétezer-hétszázötvenet soroztak be. |
| 37 | Ennyien voltak a keháti nemzetségekből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az ÚR Mózesnek adott parancsa szerint. |
| 38 | Akiket Gérsón fiai közül számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként, |
| 39 | harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál, |
| 40 | a nemzetségeikből és nagycsaládjaikból számba vettek kétezer-hatszázharmincan voltak. |
| 41 | Ennyien voltak a Gérsón fiainak nemzetségeiből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az ÚR parancsa szerint. |
| 42 | A Merári fiai nemzetségeiből számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként, |
| 43 | harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál, |
| 44 | az ő nemzetségeikből számba vettek háromezer-kétszázan voltak. |
| 45 | Ennyien voltak a Merári fiainak nemzetségeiből számba vettek. Mózes és Áron vette őket számba az ÚR Mózesnek adott parancsa szerint. |
| 46 | Az összes számba vett léviták, akiket Mózes, Áron és Izráel fejedelmei számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként, |
| 47 | harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, mindenki, akinek szolgálatba kellett lépnie, hogy végezze mindazt, amit tennie és vinnie kell a kijelentés sátránál, |
| 48 | a közülük számba vettek nyolcezer-ötszáznyolcvanan voltak. |
| 49 | Az ÚR Mózesnek adott parancsa szerint vették számba őket, mindenkinek megvolt a maga tennivalója és vinnivalója. Úgy vették számba őket, ahogyan az ÚR megparancsolta Mózesnek. |