| 1 | Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolt őt. |
| 2 | Az ÚR angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? |
| 3 | Józsua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. |
| 4 | Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. |
| 5 | Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az ÚR angyala ott állt. |
| 6 | És így figyelmeztette az ÚR angyala Jósuát: |
| 7 | Ezt mondja a Seregek URa: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj. |
| 8 | Hallgass ide, Jósua főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot! |
| 9 | Mert itt van egy kő, amelyet Jósua elé tettem. Ezen az egy kövön hét szem van, én magam véstem bele a mintákat - így szól a Seregek URa. Egy napon eltörlöm ennek az országnak a bűnét. |
| 10 | Így szól a Seregek URa: Azon a napon meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá. |