| 1 | Dávid tanácsot tartott az ezredesekkel, századosokkal, valamennyi vezérével, |
| 2 | majd ezt mondta Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha jónak tartjátok, és ha Istenünknek, az ÚRnak úgy tetszik, küldjünk üzenetet Izráel egész területén lakó többi atyánkfiaihoz, meg a papokhoz és a lévitákhoz, a legelőkkel ellátott városaikba, hogy gyűljenek ide hozzánk, |
| 3 | és hozzuk el magunkhoz Istenünk ládáját, mert Saul idejében nem törődtünk vele. |
| 4 | Erre azt mondta az egész gyülekezet, hogy így kell tenni, mert helyesnek látszott ez az egész nép előtt. |
| 5 | Összegyűjtötte azért Dávid egész Izráelt, az egyiptomi Síhórtól egészen a Hamátba vezető útig, hogy hozzák el Isten ládáját Kirjat-Jeárimból. |
| 6 | Felvonult tehát Dávid egész Izráellel együtt Baalába, azaz a Júdában levő Kirjat-Jeárimba, hogy elhozzák onnan a kerúbokon ülő ÚRistennek a ládáját, akinek a nevét segítségül hívják. |
| 7 | Az Isten ládáját egy új szekéren vitték el Abinádáb házából, és Uzzá meg Ahjó irányították a szekeret. |
| 8 | Dávid pedig és egész Izráel szent táncot járt Isten színe előtt teljes erővel, énekelve, citerák, lantok, dobok, cintányérok és harsonák kíséretében. |
| 9 | Amikor Kídón szérűjéhez értek, Uzzá kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a ládát, mert megbotlottak az ökrök, |
| 10 | ezért fellángolt az ÚR haragja Uzzá ellen, és lesújtott rá, mivel kinyújtotta kezét a láda felé, és meghalt az Isten színe előtt. |
| 11 | Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az ÚR összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Perec-Uzzának mindmáig. |
| 12 | Akkor félni kezdett Dávid Istentől, és ezt gondolta: Hogy merjem magamhoz vinni az Isten ládáját? |
| 13 | Ezért Dávid nem magához vitette a ládát Dávid városába, hanem elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába. |
| 14 | Három hónapig volt az Isten ládája Óbéd-Edóm családjánál az ő házában, és megáldotta az ÚR Óbéd-Edóm háza népét és mindenét. |