| 1 | Akkor így imádkozott Anna: Örvendez szívem az ÚRban, visszaadta erőmet az ÚR. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak. |
| 2 | Nincs olyan szent, mint az ÚR, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. |
| 3 | Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le. |
| 4 | A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel. |
| 5 | A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. |
| 6 | Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét. |
| 7 | Az ÚR tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. |
| 8 | Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. |
| 9 | Híveinek lábát megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. |
| 10 | Összetörnek, akik az ÚRral szállnak perbe, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az ÚR az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad. |
| 11 | Ezután Elkána hazament Rámába. A gyermek pedig az ÚR szolgája lett Éli főpap felügyelete alatt. |
| 12 | Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az ÚRral. |
| 13 | A papok szokása a néppel szemben az volt, hogy ha valaki áldozatot mutatott be, odament a pap szolgája, amikor a húst főzték, kezében a háromágú villával, |
| 14 | és beleütötte az üstbe vagy fazékba, bográcsba vagy lábosba, és elvette a pap mindazt, ami a villára akadt. Így bántak egész Izráellel, amikor odajártak Silóba. |
| 15 | Sőt mielőtt elfüstölögtették a kövérjét, odament a pap szolgája, és ezt mondta az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, csak nyerset! |
| 16 | És ha azt felelte neki az az ember, hogy előbb el kell füstölögtetni a kövérjét, és csak azután veheti el, amit megkíván, akkor ezt mondta neki: Most add ide, mert ha nem, erőszakkal is elveszem! |
| 17 | Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az ÚR előtt, mert megutálták az emberek az ÚRnak szóló áldozatot. |
| 18 | Sámuel pedig végezte szolgálatát az ÚR előtt, és ifjú létére gyolcs éfódot viselt. |
| 19 | Anyja kicsiny palástot szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására. |
| 20 | Éli pedig megáldotta Elkánát feleségével együtt, és ezt mondta: Adjon neked az ÚR utódot ettől az asszonytól a felajánlott helyett, akit felajánlott az ÚRnak! Azután hazamentek. |
| 21 | És az ÚR rátekintett Annára, s az teherbe esett, és még három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig az ÚRnál növekedett. |
| 22 | Éli igen öreg volt. Meghallotta, hogy mi mindent tesznek fiai egész Izráellel, és hogy azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a kijelentés sátrának a bejáratánál teljesítenek szolgálatot. |
| 23 | Ezt mondta nekik: Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz dolgaitokat az egész néptől. |
| 24 | Ne tegyétek, fiaim, mert hallom, hogy nem jó hírt terjesztenek rólatok az ÚR népe előtt. |
| 25 | Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az ÚR ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az ÚRnak, hogy megöli őket. |
| 26 | A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az ÚR előtt, mind az emberek előtt. |
| 27 | És eljött Istennek egy embere Élihez, és így szólt hozzá: Ezt mondta az ÚR: Világosan kijelentettem magamat atyád háza népének, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak. |
| 28 | Izráel valamennyi törzse közül őt választottam ki a papi tisztségre, hogy feljárjon oltáromhoz, illatáldozatot mutasson be, és viselje az éfódot színem előtt. Atyád háza népének adtam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. |
| 29 | Miért tapossátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára parancsoltam? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hízlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával? |
| 30 | Ezért így szól az ÚR, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az ÚR: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. |
| 31 | Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öreg ember a házadban. |
| 32 | Majd meglátod e hajlék romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öreg ember soha a házadban. |
| 33 | De valakit nem irtok ki oltárom mellől, hogy epesszem a szemed és gyötörjem a lelked, de házad többsége közönséges emberként hal meg. |
| 34 | Ez a jel fog bekövetkezni két fiadon, Hofnin és Fineáson: egy napon halnak meg mindketten. |
| 35 | De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és lelkem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat, és az én fölkentem előtt jár minden időben. |
| 36 | És aki megmarad házad népéből, eljön majd és leborul előtte egy kis pénzért és egy karéj kenyérért, és ezt mondja: Fogadj fel engem bármilyen papi tisztségre, hogy ehessem egy falat kenyeret! |