| 1 | Ikóniumban történt, hogy együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy szóltak, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívővé. |
| 2 | De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. |
| 3 | Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez. |
| 4 | A város népe azonban meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások meg az apostolokkal tartottak. |
| 5 | De a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket. |
| 6 | Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, |
| 7 | és ott hirdették az evangéliumot. |
| 8 | Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. |
| 9 | Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. |
| 10 | Ezért hangosan így szólt hozzá: "Állj a lábaidra egyenesen!" Ekkor az talpra ugrott, és járt. |
| 11 | Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: "Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!" |
| 12 | Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. |
| 13 | Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik. |
| 14 | Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, |
| 15 | és így kiáltottak: "Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. |
| 16 | Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, |
| 17 | bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet." |
| 18 | Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik. |
| 19 | Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. |
| 20 | De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe. |
| 21 | Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. |
| 22 | Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. |
| 23 | Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. |
| 24 | Azután Pizidián áthaladva eljutottak Pamfiliába, |
| 25 | hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. |
| 26 | Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan az Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. |
| 27 | Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. |
| 28 | Aztán elég sok időt töltöttek ott a tanítványokkal. |