| 1 | Ámósz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának, és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt. |
| 2 | Ezt mondta: Felharsan az ÚR hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből; gyászba borulnak a pásztorok legelői, és elszárad a Karmel teteje. |
| 3 | Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Damaszkusznak, mert vas cséplőszánokkal csépelték Gileádot. |
| 4 | Ezért tüzet bocsátok Hazáél házára, és az megemészti Ben-Hadad palotáit. |
| 5 | Letöröm Damaszkusz zárait, kiirtom az Áven-völgyből az uralkodót, és Bét-Édenből a fejedelmet. Fogságba megy az arám nép Kírbe - mondja az ÚR. |
| 6 | Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Gázának, mert a foglyokat mind elhurcolták, és kiszolgáltatták Edómnak. |
| 7 | Ezért tüzet bocsátok Gáza várfalára, és az megemészti palotáit. |
| 8 | Kiirtom Asdódból az uralkodót, és Asekelónból a fejedelmet. Azután Ekrón ellen fordulok, elpusztul a filiszteusok maradéka is, - mondja az én Uram, az ÚR. |
| 9 | Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Tírusznak, mert a foglyokat mind kiszolgáltatták Edómnak, nem törődtek a testvéri szövetséggel. |
| 10 | Ezért tüzet bocsátok Tírusz várfalára, és az megemészti palotáit. |
| 11 | Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Edómnak, mert fegyverrel üldözte testvérét, nem ismert irgalmat, szüntelen tombolt haragja, megőrizte dühét mindvégig. |
| 12 | Ezért tüzet bocsátok Témánra, és az megemészti Bocra palotáit. |
| 13 | Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg az ammóni népnek, mert felhasogatták Gileád terhes asszonyait, hogy megnöveljék területüket. |
| 14 | Ezért tüzet gyújtok Rabba várfalán, és az megemészti palotáit harci zajban a csata napján, szélvészben a vihar napján. |
| 15 | Királyuk fogságba kerül vezéreivel együtt - mondja az ÚR. |