| 1 | Halljátok meg az igét, amelyet az ÚR mond nektek, Izráel háza! |
| 2 | Így szól az ÚR: A pogányok szokását ne tanuljátok el, és az égi jelektől ne rettegjetek, mert csak a pogányok rettegnek azoktól! |
| 3 | Bizony, a népek bálványai hiábavalók. Hiszen egy fát vágnak ki az erdőben, a mesterember keze készíti el baltával. |
| 4 | Ezüsttel és arannyal díszítik, szögekkel és kalapáccsal rögzítik, hogy ne inogjon. |
| 5 | Olyanok, mint madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordozni kell őket, mert menni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tudnak sem rosszat, sem jót tenni! |
| 6 | Nincs hozzád hasonló, URam! Nagy vagy te, s hatalmad által nagy a te neved. |
| 7 | Ki ne félne téged, népek Királya? Bizony, megillet ez téged! Mert nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között egyetlen országban sem. |
| 8 | Egyaránt ostobák és bolondok, hiábavaló a bálványok útmutatása: fából vannak! |
| 9 | Tarsísból hozott ezüsttel és úfázi arannyal vonják be; mesterember csinálmánya, ötvös keze munkája, öltözetük kék és piros bíbor, ügyes mesterek munkája valamennyi. |
| 10 | De az ÚR az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Háborgásától megrendül a föld, nem bírják el bosszús haragját a népek. |
| 11 | Mondjátok meg nekik, hogy az istenek kivesznek a földről és az ég alól. Nem ők alkották az eget és a földet. |
| 12 | Az ÚR ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot, az ő értelme feszítette ki az eget. |
| 13 | Mennydörgő szavára víztömeg támad az égen, felhőt hoz fel a föld széléről; villámokat alkot az esőhöz, és szelet bocsát ki kamráiból. |
| 14 | Megáll a tudománya minden embernek, szégyent vall bálványával minden ötvös, mert csalódik öntvényében: nincsen abban lélek! |
| 15 | Hitvány és nevetséges dolgok azok, semmivé lesznek a megtorlás idején. |
| 16 | De nem ilyen Jákób osztályrésze, mert Ő a mindenség formálója, Izráel törzse pedig az ő tulajdona: Seregek URa a neve. |
| 17 | Szedd föl a földről batyudat, ostromolt város lakosa! |
| 18 | Mert ezt mondja az ÚR: Én most kiröpítem parittyámból az ország lakosait. Sarokba szorítom őket, rájuk fognak találni. |
| 19 | Jaj nekem, összetörtem, gyógyíthatatlan a sebem! Azt gondoltam, hogy majd csak kibírom ezt a bajomat. |
| 20 | De ledöntötték sátramat, eltépték a sátorköteleket. Fiaim elhagytak, nincsenek. Nem feszíti ki senki a sátramat, nem vonja föl senki a sátorlapokat. |
| 21 | Bizony, ostobák voltak a pásztorok, nem keresték az URat. Ezért nem boldogultak, egész nyájuk szétszóródott. |
| 22 | Már a hír is megérkezett, nagy zúgás hangzik észak földje felől: Júda városai sivár pusztává válnak, sakálok tanyájává. |
| 23 | Tudom, URam, hogy az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit! |
| 24 | Fenyíts minket, URam, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy! |
| 25 | Töltsd ki lángoló haragodat a pogányokra, akik nem tudnak rólad, és a népekre, amelyek nem hívják segítségül nevedet! Mert megemésztették Jákóbot, végleg megsemmisítették és elpusztították lakóhelyét! |
