| 1 | Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: |
| 2 | Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! |
| 3 | Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz? |
| 4 | Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. |
| 5 | Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek. |
| 6 | Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el. |
| 7 | Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat. |
| 8 | Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom. |
| 9 | Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem. |
| 10 | Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem. |
| 11 | Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat. |
| 12 | Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem. |
| 13 | Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre. |
| 14 | Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. |
| 15 | Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet. |
| 16 | Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van. |
| 17 | Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta. |
| 18 | Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom! |
| 19 | Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban. |
| 20 | Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre, |
| 21 | hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben. |
| 22 | Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek. |
