| 1 | Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: |
| 2 | Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre! |
| 3 | Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim. |
| 4 | Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. |
| 5 | Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett? |
| 6 | Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? |
| 7 | Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. |
| 8 | Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! |
| 9 | Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! |
| 10 | Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. |
| 11 | Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem? |
| 12 | Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. |
| 13 | Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? |
| 14 | Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. |
| 15 | Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik, |
| 16 | amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük. |
| 17 | De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. |
| 18 | Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. |
| 19 | Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek. |
| 20 | De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek. |
| 21 | Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek. |
| 22 | Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben, |
| 23 | hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? |
| 24 | Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! |
| 25 | Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? |
| 26 | Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! |
| 27 | Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok! |
| 28 | Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! |
| 29 | Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van! |
| 30 | Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást? |
