| 1 | Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János - |
| 2 | bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai -, |
| 3 | elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. |
| 4 | Samárián kellett pedig átmennie, |
| 5 | és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. |
| 6 | Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. |
| 7 | Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!" |
| 8 | Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. |
| 9 | A samáriai asszony ezt mondta: "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. |
| 10 | Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet." |
| 11 | Az asszony így szólt hozzá: "Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? |
| 12 | Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?" |
| 13 | Jézus így válaszolt neki: "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, |
| 14 | de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." |
| 15 | Az asszony erre ezt mondta: "Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni." |
| 16 | Jézus így szólt hozzá: "Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!" |
| 17 | Az asszony így válaszolt: "Nincs férjem." Jézus erre ezt mondta: "Jól mondtad, hogy férjed nincs, |
| 18 | mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál." |
| 19 | Az asszony ekkor így felelt: "Uram, látom, hogy próféta vagy. |
| 20 | A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell." |
| 21 | Jézus így válaszolt: "Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. |
| 22 | Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. |
| 23 | De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. |
| 24 | Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." |
| 25 | Az asszony így felelt: "Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." |
| 26 | Jézus ezt mondta neki: "Én vagyok az, aki veled beszélek." |
| 27 | Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: "Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?" |
| 28 | Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: |
| 29 | "Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?" |
| 30 | Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá. |
| 31 | Közben kérték őt a tanítványai: "Mester, egyél!" |
| 32 | Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok." |
| 33 | A tanítványok erre egymást kérdezték: "Valaki talán hozott neki enni?" |
| 34 | Jézus ezt mondta nekik: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. |
| 35 | Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. |
| 36 | Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. |
| 37 | Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató. |
| 38 | Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be." |
| 39 | Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: "Megmondott nekem mindent, amit tettem." |
| 40 | Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig. |
| 41 | Az ő szavának sokkal többen hittek, |
| 42 | az asszonynak pedig meg is mondták: "Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője." |
| 43 | Két nap múlva pedig elment onnan Galileába, |
| 44 | bár maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában. |
| 45 | Mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett az ünnepen, mivel ők is ott voltak. |
| 46 | Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. |
| 47 | Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. |
| 48 | Erre Jézus ezt mondta neki: "Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek." |
| 49 | A királyi tisztviselő újra kérte őt: "Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem." |
| 50 | Jézus erre így válaszolt: "Menj el, a te fiad él." Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. |
| 51 | Még útban volt hazafelé, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. |
| 52 | Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Azt mondták neki, hogy tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. |
| 53 | Megállapította tehát az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben ezt mondta neki Jézus: "A te fiad él." És hitt ő, valamint egész háza népe. |
| 54 | Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába. |