| 1 | Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: |
| 2 | Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban! Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem! |
| 3 | Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; |
| 4 | mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; |
| 5 | amikor még velem volt a Mindenható és körülöttem voltak gyermekeim; |
| 6 | amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is olajpatakok ömlöttek. |
| 7 | Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, |
| 8 | ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. |
| 9 | A vezető emberek abbahagyták a beszédet, és tenyerüket a szájukra tették. |
| 10 | A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. |
| 11 | Akinek a füle hallott rólam, boldognak mondott, akinek a szeme látott, mellettem tanúskodott. |
| 12 | Mert megmentettem a segítségért kiáltó nyomorultat, és az árvát, akinek nem volt segítője. |
| 13 | A veszendő áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. |
| 14 | Igazságot öltöttem magamra, és az is magára öltött engem, jogosság volt a palástom és a süvegem. |
| 15 | A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. |
| 16 | Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. |
| 17 | Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt. |
| 18 | Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, s mint a főnixmadár, sokáig élek. |
| 19 | Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll. |
| 20 | Dicsőségem velem együtt újul meg, íjam is kicserélődik kezemben. |
| 21 | Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam. |
| 22 | Beszédem után nem szóltak tovább, szavam permetként hullott rájuk. |
| 23 | Úgy vártak rám, mint az esőre, mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája. |
| 24 | Ha nevetve fordultam feléjük, akkor ők sem hittek, ha derűs volt az arcom, nem szomorodtak el. |
| 25 | Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal. |