| 1 | Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére. |
| 2 | Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket. |
| 3 | Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: "Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?" |
| 4 | Ő így válaszolt: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?" |
| 5 | Majd így folytatta: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. |
| 6 | Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza." |
| 7 | Erre azt mondták neki: "Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?" |
| 8 | Jézus így válaszolt nekik: "Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. |
| 9 | Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő." |
| 10 | Erre így szóltak hozzá tanítványai: "Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni." |
| 11 | Ő azonban így válaszolt: "Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott. |
| 12 | Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!" |
| 13 | Akkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük. A tanítványok azonban rájuk szóltak. |
| 14 | De Jézus ezt mondta: "Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa." |
| 15 | Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan. |
| 16 | Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: "Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" |
| 17 | Ő így válaszolt neki: "Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat." |
| 18 | Az megkérdezte: "Melyeket?" Jézus így felelt: "Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, |
| 19 | tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!" |
| 20 | Az ifjú erre ezt mondta: "Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?" |
| 21 | Jézus így válaszolt neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem." |
| 22 | Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. |
| 23 | Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába." |
| 24 | Sőt azt is mondom nektek: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni." |
| 25 | Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: "Akkor ki üdvözülhet?" |
| 26 | Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: "Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges." |
| 27 | Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: "Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?" |
| 28 | Jézus erre ezt mondta nekik: "Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. |
| 29 | És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. |
| 30 | De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első." |