| 1 | A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. |
| 2 | Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. |
| 3 | Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: "Nincs boruk." |
| 4 | Mire Jézus azt mondta: "Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám." |
| 5 | Anyja így szólt a szolgákhoz: "Bármit mond nektek, tegyétek meg." |
| 6 | Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. |
| 7 | Jézus így szólt hozzájuk: "Töltsétek meg a vedreket vízzel." És megtöltötték színültig. |
| 8 | Aztán így szólt hozzájuk: "Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak." Ők vittek. |
| 9 | Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, |
| 10 | és így szólt hozzá: "Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort." |
| 11 | Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. |
| 12 | Ezután lement Kapernaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott tartózkodtak néhány napig. |
| 13 | Közel volt a zsidók húsvétja, Jézus is felment Jeruzsálembe. |
| 14 | A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. |
| 15 | Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, |
| 16 | és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!" |
| 17 | Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: "A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." |
| 18 | A zsidók pedig megszólaltak, és megkérdezték tőle: "Milyen jelt mutatsz nekünk, amelynek alapján ezeket teszed?" |
| 19 | Jézus így felelt nekik: "Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem." |
| 20 | Ezt mondták rá a zsidók: "Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?" |
| 21 | Ő azonban testének templomáról beszélt. |
| 22 | Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott. |
| 23 | Amikor Jeruzsálemben volt a húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett. |
| 24 | Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, |
| 25 | és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben. |