| 1 | Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna? |
| 2 | Minden szempontból sok. Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit. |
| 3 | Mi következik azonban ebből? Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Isten hűségét? |
| 4 | Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok, amint meg van írva: "Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, és győznöd kell, amikor perelnek veled." |
| 5 | Ha pedig éppen a mi hamisságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját? |
| 6 | Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot? |
| 7 | Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös? |
| 8 | Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet! |
| 9 | Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak, |
| 10 | amint meg van írva: "Nincsen igaz ember egy sem, |
| 11 | nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. |
| 12 | Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. |
| 13 | Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; |
| 14 | szájuk átokkal és keserűséggel van tele. |
| 15 | Lábuk gyors a vérontásra, |
| 16 | romlás és nyomorúság jár a nyomukban, |
| 17 | és a békesség útját nem ismerik: |
| 18 | Isten félelmével nem törődnek." |
| 19 | Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg. |
| 20 | Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. |
| 21 | Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. |
| 22 | Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: |
| 23 | mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. |
| 24 | Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. |
| 25 | Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte |
| 26 | türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. |
| 27 | Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit "törvénye" által. |
| 28 | Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. |
| 29 | Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is; |
| 30 | mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által. |
| 31 | Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek. |