| 1 | Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. |
| 2 | Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt. |
| 3 | Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával. |
| 4 | Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: |
| 5 | "Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?" |
| 6 | De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. |
| 7 | Jézus erre így szólt: "Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta; |
| 8 | mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!" |
| 9 | Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül. |
| 10 | A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, |
| 11 | mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban. |
| 12 | Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, |
| 13 | pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!" |
| 14 | Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: |
| 15 | "Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve." |
| 16 | Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. |
| 17 | A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette. |
| 18 | Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette. |
| 19 | A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: "Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!" |
| 20 | Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. |
| 21 | Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: "Uram, Jézust szeretnénk látni." |
| 22 | Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. |
| 23 | Jézus így válaszolt nekik: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. |
| 24 | Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. |
| 25 | Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. |
| 26 | Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. |
| 27 | Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! |
| 28 | Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!" Erre hang hallatszott az égből: "Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem." |
| 29 | A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: "Angyal beszélt vele." |
| 30 | Jézus megszólalt: "Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek. |
| 31 | Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. |
| 32 | Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. |
| 33 | Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. |
| 34 | A sokaság megkérdezte tőle: "Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?" |
| 35 | Jézus ezt mondta nekik: "Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. |
| 36 | Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük. |
| 37 | Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, |
| 38 | hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?" |
| 39 | Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: |
| 40 | "Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." |
| 41 | Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. |
| 42 | Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; |
| 43 | mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét. |
| 44 | Jézus felemelve a hangját ezt mondta: "Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; |
| 45 | és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. |
| 46 | Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. |
| 47 | Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. |
| 48 | Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. |
| 49 | Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. |
| 50 | Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem." |