| 1 | Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér: Filemonnak, a mi szeretett testvérünknek és munkatársunknak, |
| 2 | Appiának, a mi testvérünknek, Arkhipposznak, a mi bajtársunknak és a házadban levő gyülekezetnek. |
| 3 | Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. |
| 4 | Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, |
| 5 | mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned, |
| 6 | és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. |
| 7 | A te szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. |
| 8 | Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, |
| 9 | a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. |
| 10 | Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onézimoszért, |
| 11 | aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. |
| 12 | Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, |
| 13 | pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. |
| 14 | Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. |
| 15 | Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, |
| 16 | most már nem úgy mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. |
| 17 | Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem. |
| 18 | Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel. |
| 19 | Én, Pál, saját kezemmel írom ezt, megadom neked! Azt ugyanis nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. |
| 20 | Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban. |
| 21 | Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. |
| 22 | Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. |
| 23 | Köszönt téged Epafrász, fogolytársam a Krisztus Jézusban, |
| 24 | Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. |
| 25 | Az Úr Jézus Krisztus kegyelme a ti lelketekkel! |