| 1 | Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: |
| 2 | Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. |
| 3 | Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, |
| 4 | eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, |
| 5 | hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: |
| 6 | teljes erővel perel-e majd velem, vagy pedig csak figyel rám? |
| 7 | Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. |
| 8 | De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. |
| 9 | Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. |
| 10 | Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. |
| 11 | Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. |
| 12 | Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. |
| 13 | Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván. |
| 14 | Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. |
| 15 | Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. |
| 16 | Mert Isten csüggesztette el szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. |
| 17 | Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt. |
