| 1 | Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. |
| 2 | Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. |
| 3 | Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?! |
| 4 | Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. |
| 5 | Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, |
| 6 | akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak! |
| 7 | Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. |
| 8 | Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, |
| 9 | a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete. |
| 10 | De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz? |
| 11 | Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat, |
| 12 | de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. |
| 13 | Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. |
| 14 | Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat. |
| 15 | Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. |
| 16 | Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet. |
| 17 | Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet. |
| 18 | Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről. |
| 19 | A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét. |
| 20 | Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el. |
| 21 | Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre. |
| 22 | Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja. |
