| 1 | Lelkem összetört, napjaim kialvóban vannak: a temető vár énrám! |
| 2 | Bizony, gúnyolódásban van részem! Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem. |
| 3 | Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem? |
| 4 | Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket. |
| 5 | Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni. |
| 6 | Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, olyan vagyok, mint akit arcul köptek. |
| 7 | Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék. |
| 8 | Elszörnyednek ezen a becsületes emberek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt. |
| 9 | De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és a tiszta kezű ereje megnő. |
| 10 | De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek! |
| 11 | Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai. |
| 12 | Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség. |
| 13 | Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam, |
| 14 | ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nénémnek, |
| 15 | hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt? |
| 16 | Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk. |
