| 1 | URam, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? |
| 2 | A bűnösök gőgjükben üldözik a nyomorultat, de saját ármánykodásuk ejti el őket. |
| 3 | Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az URat. |
| 4 | Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata. |
| 5 | Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit. |
| 6 | Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj. |
| 7 | Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz. |
| 8 | Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli. |
| 9 | Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat. Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat. |
| 10 | Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak. |
| 11 | Azt mondja magában: Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha! |
| 12 | Állj elő, URam, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nyomorultakról! |
| 13 | Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?! |
| 14 | Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője. |
| 15 | Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon! |
| 16 | Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. |
| 17 | Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, |
| 18 | véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön. |
