| 1 | Dávidé. Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. |
| 2 | Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám. |
| 3 | Ó, URam, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá? |
| 4 | Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz. |
| 5 | Hajlítsd le az eget, URam, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! |
| 6 | Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket! |
| 7 | Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából, |
| 8 | akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! |
| 9 | Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked. |
| 10 | Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől. |
| 11 | Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! |
| 12 | Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak. |
| 13 | Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira! |
| 14 | Marháink legyenek kövérek; ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken! |
| 15 | Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene! |
