| 1 | A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. |
| 2 | Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel, megzabolázom számat, ha gonosz ember kerül elém. |
| 3 | Néma voltam, szótalan, hallgattam, de ez nem volt jó, fájdalmam kiújult. |
| 4 | Szívem fölhevült bennem, míg sóhajtoztam, lángra lobbantam, nyelvemmel beszélni kezdtem: |
| 5 | Add tudtomra, URam, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok! |
| 6 | Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. (Szela.) |
| 7 | Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. |
| 8 | Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem! |
| 9 | Ments meg az ellenem vétőktől, ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak! |
| 10 | Néma maradok, nem nyitom ki számat, hiszen te munkálkodsz. |
| 11 | Vedd le rólam csapásodat, elpusztulok sújtó kezed alatt! |
| 12 | A bűn miatt büntetéssel fenyíted az embert, tönkreteszed szépségét, mint a moly. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember. (Szela.) |
| 13 | Hallgasd meg imádságomat, URam, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma, mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint minden ősöm. |
